2020. május 22. Győrt választotta Petrov Árpád

Márkás névvel gyarapodott a Győri Úszó SE edzői stábja, melyben szerepet vállalt Petrov Árpád, aki nemrégiben még Hosszú Katinka edzője volt. Kicsit viccesen, az ikertestvére, Petrov Iván lett a főnöke, aki a klub vezetőedzője.

  • A közvélemény igazán akkor ismerte meg a nevét, amikor a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka mestere lett. Előtte Svájcban töltött hosszabb időszakot. Hogyan került az alpesi országba és milyen szakmai sikereire a legbüszkébb?
  • Egyetemistaként nyaranta jártam ki úszást oktatni, az évente kint töltött hat-nyolc hét alatt keresett pénzből finanszíroztam a tanulmányaimat. A végén gyakorlatilag egyedül működtettem egy strandot, illetve egy úszóiskolát a háromszáz lakosú faluban. Érdekes és izgalmas feladat volt. Az utolsó hetemet töltöttem kint, amikor az egyik klubnál megkérdezték, lenne-e kedvem ott edzősködni. Volt, és ebből egy tízéves svájci tartózkodás lett. Öt évet a legnagyobb kantonban – ahol Davos és St. Moritz is található – munkálkodtam, ahol ifi olimpiai érmes versenyzőm volt, illetve egy jó lánycsapatom. Ezt követően a legnagyobb svájci úszóklubba hívtak, ahol ifi Európa-bajnokot neveltem és mi adtuk az ország válogatottjának hetven százalékát. Hét éven át az ifjúsági válogatott vezetőedzője voltam. Elvégeztem minden edzői szakmai képesítést, közben egy ideig környezetmérnökként is dolgoztam. Aztán egy idő után döntenem kellett, hogy melyik munkám maradjon meg, és én a sportot választottam.
  • Svájc elsősorban nem az úszósportjáról híres, hogyan került kapcsolatba Hosszú Katinkával?
  • Kis közeg a magyar úszósport, Mindketten vidéki úszók voltunk, így jól ismertük egymást. Aztán később Svájcban kétszer segítettem neki, akkor már világsztár volt. Lausanne-ban 2017 decemberében a verseny után leültünk beszélgetni, majd később tovább folytattuk és végül négy hónap múltán egymás tenyerébe csaptunk a közös folytatást illetően.
  • Viszonylag rövid idő telt el a tenyérbe csapás és a szakítás között. Mi vezetett ilyen gyorsan a búcsúhoz?
  • Úgy érzem, nagyon intenzív volt az együtt töltött időszak. Rengeteg utazással, edzéssel, versenyzéssel járt és egy idő után – mint minden emberi vagy edző-tanítvány kapcsolat – a mienk is elfáradt. Egy okot nem tudnék említeni, sokat pedig nem akarok erről mondani, de az biztos, a munkakapcsolatunk egy picit rövidebbre sikerült a tervezettnél…
  • Gondolom, ezek után az ikertestvére személye meghatározó volt abban, hogy Győrbe szerződött.
  • Valóban, és sokat nem is pihentem: tavaly november végén köszöntünk el egymástól Katinkával, december másodikán pedig már a győri uszodában tartottam edzést. Kértem néhány hónapot, hogy megismerjem a körülményeket, a feltételeket, hogy nyugodt szívvel láthassak munkához. Közben a világ minden tájáról kaptam csábító ajánlatokat. Németországtól Hollandián át Hongkongig és Szingapúrig sok helyre hívtak jó fizetéssel. Jellemzően központokba hívtak, ahol az ország legtehetségesebb versenyzőit kellett volna felkészítenem, de amikor lejárt a március végi határidő, én mégis Győr mellett döntöttem. Addigra megismertem a várost, a közeget és lenyűgözött, amit tapasztaltam és azóta is élvezem. Pinnyéden reggel csodálatos madárcsicsergésre ébredek, nem kell autóba ülnöm, mert biciklivel kényelmesen eljutok az uszodába. Barátságosak, közvetlenek az emberek, a szomszédokkal akár el is fröccsözgethetek. Na, és nem utolsósorban magyarul tudok beszélni mindenkihez, ezt nem lehet mással pótolni.
  • Úgy tudom, Győr nemcsak a munkahelye, hanem az otthona is lesz nemsokára.
  • Ehhez az is kell, hogy a svájci nyugdíjszámlámról megjöjjön a pénzem – neveti el magát. – Kinéztem egy úgynevezett Kádár-kockát, azt szeretném úgy átalakíttatni, hogy élhető tér legyen a számomra. Hosszú távra gondolkodom, mert jó itt lenni.
  • Visszatérve a munkára: a klubban kikkel foglalkozik?
  • Az ifi és elit csoport edzéseit vezetem egy remek edzői stábbal együtt. Nálam készül többek között Szabó Szebasztián és még számos tehetség egészen a tizenkét éves korosztályig. Összeállítottam egy szakmailag izgalmas versenyzési programot számukra, ami egészen a tokiói olimpiáig szól.
  • Nemrégiben kapott egy kellemesnek tűnő laza felkérést is.
  • A Győri Balett tagjainak tartok úszótanfolyamot, ami egyelőre öt-hat alkalomból áll. Tisztelem a balettosokat, éppen ezért olyan szívesség ez a részemről, aminek örömmel teszek eleget. Remélem, egy picivel én is hozzájárulhatok ahhoz, hogy minél hosszabb ideig tudjanak élni a hivatásuknak. Szeretem a zenészeket, a színészeket is, a művészek élete sokban hasonlít az élsportolókéhoz. Mindegyik csodálatos világ.

 

Forrás: kisalfold.hu, fotó: kisalfold.hu (Huszár Gábor)